Rendelés: időpontok



Oscillococcinum

,

Az Oscillococcinum állati eredetű szervkivonatot tartalmazó homeopátiás gyógyszerkészítmény. A szer kacsa szívéből és májából készül.

Biológusok és járványügyi szakértők megfigyelték, hogy a kacsák nyolcvan százalékának bélcsatornájában az összes influenzavírus megtalálható, és minden bizonnyal az Oscillococcinumban meglévő vírusok mikrodózisának köszönhető, hogy érvényesül a szervezett öngyógyító törekvése.

Ezt a szert már a világ több mint ötven országában szedik megfázásra, az influenza megelőzésére és a betegség minden szakaszának gyógyítására. A klinikai vizsgálatok szerint enyhíti az influenzás tüneteket (hidegrázás, fájdalom, láz, orrfolyás és köhögés). A legkedvezőbb hatás elérése érdekében a tünetek megjelenésekor haladéktalanul, de legkésőbb negyvennyolc órán belül meg kell kezdeni a gyógyszer szedését.

A British Journal of Clinical Pharmacology című folyóirat 1989-ben írt a szer hatékonyságáról. A bizonyítási eljárásban 487 influenzában megbetegedett ember vett részt. Az eredmények azt mutatták, hogy az Oscillococcinum hatóanyagát, az Anas barbariaet kapott betegek közül többen gyógyultak meg hamarabb, mint a placebót (gyógyszert utánzó, de hatóanyagot nem tartalmazó készítményt) szedő betegek közül.

Egy újabb felmérés szerint (IPSOS 1998) az Oscillococcinumot szedők nyolcvanöt százaléka elégedett vagy nagyon elégedett a gyógyszerrel. Az eredmény érdekessége, hogy a felmérésben résztvevők közel fele általában nem homeopátiás gyógyszerrel gyógyította magát.

A Boiron nevű francia cég Anas barbariae hatóanyagot tartalmazó szert Oscillococcinum, a Dolichos nevű cég pedig Flu solution néven forgalmazza.

Összetétel: 0,01 ml Anas Barbariae hepatis et cordis extractum 1 g pelletben műanyag tartályonként. Segédanyagok: laktóz, szacharóz.

Ellenjavallatok: Nem ismertek.

Kölcsönhatások: Nem ismertek.

A szerek kiválasztásában mindig kérje ki orvosa segítségét!


Következő cikk

Az Anemone pulsatille, magyarul kökörcsin, a boglárkafélék nemzetségéhez tartozik. A Pulsatillák között a leggyakoribb a korán, már húsvét tájékán virító, lilavirágú, bozontos, gyapjas szőrű leánykökörcsin. A növény latin neve a "pulsare", lengés, hintázás szóból ered, az angol "pasqueflower" pedig a korai virágzást jelző "passefleu" francia szóra vezethető vissza. A szellőrózsától, amellyel gyakran együtt említik, levéltelen szára, gyapjas külseje, és az árvalányhajhoz hasonló pelyhes forgója különbözteti meg...

Tovább


Erőszakmentes játékok

Add a Startlaphoz
Bookmark and Share

Szerek