Rendelés: időpontok



Az influenzák és a homeopátia

,

Hippokratész Kr.e. 412-ben számolt be először influenza megbetegedésről, és ugyanebben az időben említi leírásaiban a homeopátia alapelveként ismert hasonlósági elvet. A betegség tehát legalább annyi idős, mint a gyógymód, amelyet a megelőzésre és a kezelésre alkalmazhatunk. Homeopátiás gyógyszerek alkalmazásával a betegség lefolyása gyorsítható, a tünetek enyhíthetők, a szövődmények kialakulása minimalizálható, a lábadozás időtartama pedig lerövidíthető.

A klasszikus influenza világjárványok kórokozói közül a vírusok A és B típusai azok, amelyek évről-évre a legnagyobb számú megbetegedést okozzák. A vírusrészecskék - virionok - fertőzőképességét alapvetően a felületükön elhelyezkedő H és N jelű fehérjék (antigének) határozzák meg. Ezeknek a fehérjéknek a szerkezete nem stabil. Csak azok a virionok maradnak fertőzőképesek és tudnak terjedni, amelyeknek a felületén a genetikai változások révén némileg módosult szerkezetű antigének keletkeznek. Ebből ered az influenzavírusok állandó változása és ennek következménye, hogy egy adott évben átvészelt influenzafertőzés vagy védőoltás eredményeként kialakuló immunitás nem véd a fertőzésektől a következő években. Az állandó kisfokú változékonyság mellett az influenza A vírus felületi antigénjei teljesen ki is cserélődhetnek az emberi és állati influenza A vírusokkal történő kettősfertőzések következtében. Az ilyen genetikai kölcsönhatás eredményeként alakult ki az influenza A vírusnak az az altípusa, amely jelenleg is emberi megbetegedéseket okoz, a H1N1 altípus.

Az influenza klinikai képe sokféle lehet. A betegség több fázisban zajlik. A lappangási időszaka általában tünetmentes, egy-három napig tart, de a beteg ebben az időszakban már fertőzi a környezetében élőket. A betegség kialakulásának időszakában a tünetek hirtelen jelentkeznek borzongással, elesettség érzéssel, fáradékonysággal, fázékonysággal, rossz közérzettel, izomfájdalmakkal, erős fejfájással, lázzal. A tünetek kifejlődésének időszakában altalános tünetként a fájdalmak dominánsak lehetnek, fej-, izom, gerinc- és csontfájdalmak formájában, magas lázzal és a különféle nyálkahártyákon jelentkező hurutos tünetek - nátha, szemkönnyezés, rekedtség, köhögés - jelentkezésével. A lábadozás időszaka gyengeségérzettel, elhúzódó köhögéssel járhat.

A betegség megelőzésére az immunrendszer működését kiegyensúlyozó, immunmoduláns hatású Echinacea alacsony hígítása használható. Az Echinacea napi rendszeres adása szükséges, - időnkénti szünetek beiktatásával - a megfelelő hatás eléréséhez. A Vincetoxicum 15CH vagy 30CH is kifejezetten a vírusok elleni védekezést segíti. Heti 1-2-szeri bevétele ajánlatos. Az Echinaceával váltakozva célszerű alkalmazni. Az Oscillococcinum a tünetmentes időszakban heti egyszer egy tubus dózis adagban és később, a tünetek jelentkezése esetén egyaránt ajánlott készítmény.

A betegségmegelőzést szolgálja a megfelelő alkati szer alkalmazása, amely különösen személyre szabottan hat az immunrendszer, a védekező rendszer működésére.

Az influenza kezdeti tünetei közül jellemző lehet a hirtelen jelentkező magas láz, és általános tünetként erős levertség és izomfájdalmak. A panaszok általában a fertőződést követően 24-48 kezdődnek. Ebben az esetben amilyen gyorsan csak lehet, Oscillococcinumot adjunk, az első napon legalább 3 alkalommal egy fiolát, majd a következő napon 2 fiolát, a harmadik napon 1 fiolát. Az Oscillococcinum a betegség szempontjából fokozott kockázatnak kitett csoportokban különösen ajánlható, így gyermekközösségekben, idős embereknél, krónikus betegeknél. A hidegrázás vagy borzongás és magas láz esetén Aconitumot 15 vagy 30CH-ban javasolhatunk, ha izzadás nélkül jelentkezik a láz. Aconitumra jellemző még, hogy nyugtalan, szorongó a beteg, az arca kipirult, bőre száraz, erős szívdobogásra és szomjúságra panaszkodik. Ha a magas lázas betegnél az izzadás megjelenik, akkor Belladonnát adjunk 15 vagy 30CH-ban. Belladonna jellegzetessége az izzadás mellett a bőr forrósága, a nyálkahártyák szárazsága, az erős szomjúság, vagy éppen a szomjúság hiánya és a levert nyugtalan beteg állapotának rosszabbodása fényre, zajra és érintéstől. Pupillája tág, szeme fényre érzékenyek. Torka száraz és forró, főleg éjszaka erős köhögőrohamokal küzd. Ha a fejfájás hidegrázással, reszketéssel, verejtékezéssel, fáradtsággal, izomfájdalommal és izomlázzal jár és a szomjúság hiányzik, a Gelsemium 15 vagy 30CH-s hígítása alkalmazható. Enyhíti a látászavarral járó fejfájást és a félig csukott szemhéjak gyengeségét.

Ha hasogató csont-és ízületi fájdalmakkal jelentkezik a betegség, és feltűnő tünetként megjelenik a szemgolyók fájdalmassága, és a hideg víz kívánása, az Eupatorium perfoliatum 9 vagy 15 CH-s hígítása segíthet. Ha a láz heves szomjúságérzettel és mozgásra enyhülő izomfájdalommal jelentkezik, Rhus toxicodendront szedjünk 9 vagy 15 CH-ban. A Rhus toxicodendron feltűnő jellegzetessége még az ajakherpesz, és néha csalánkiütés megjelenése bőrön. A beteg folyton izeg – mozog, nyugtalan, kívánja a meleget, borzong, és köhög, mihelyt kitakarózik. Jellegzetes a nyelv hegyének háromszög alakú pirossága.

A lázas mogorva, elutasító influenzás betegnél korán megjelenhet az ajakhepresz Natrium muriaticum állapotban is. A betegség kialakulását megelőzheti vagy a tüneteket rosszabbíthatja a szellemi megerőltetés, kifáradás és az alváshiány. Heves görcsös tüsszögés, híg orrváladék jellemző a betegrel, aki mindenféle vigasztalást visszautasít.

A lázas, mozdulatlanul fekvő beteg ingerlékeny és nyugalomra vágyik, miközben száraz, fájdalmas köhögése a legkisebb mozgásra is rosszabbodik, és erősödik minden köhögés, minden légvétel, beszéd vagy nyelés alkalmával, a torka nagyon száraz és egyszerre nagymennyiségű hideg vizet iszik, Bryoniát adhatunk 9CH-ban.

Hasonlóan ingerlékeny betegnek, ha borzong, fejfájásra és torokfájásra panaszkodik, nappal folyik az orra, éjjel viszont dugul, szemei könnyeznek, sokat tüsszög, főleg reggelente és hideg hatására, és a betegsége nagy italozás vagy érzelmi stressz után alakul ki, adjunk Nux vomica 9 vagy 15CH-t.

Ha a láz nem emelkedik 38,5 fölé, gondoljunk a Ferrum phosphoricumra és adjuk 9 vagy 15CH-ban. Megerősíti ezt a szert, ha a beteg vérszegény, gyenge, orrvérzésre hajlamos, fülfájása jelentkezik és száraz köhögése.

Láz és általános tünetek mellett megjelenő jellegzetes légúti tünetek esetén, ha száraz nyálkahártyákon érzett torokkaparással, torokfájással, ekkor javasolható a Homeogene 9 komplex készítmény. A száraz és forró torokra a Belladonna, vagy a száraz köhögésre a Bryonia 9CH-s hígítása.

Forró torok érzetével járó gyulladásra, ha a beteg gombócérzetre is panaszkodik, és a fájdalom jellemzően a fülek felé sugárzik, miközben lepedékes a nyelve és sötétvörös a torok nyálkahártyája, adhatunk Phytolacca 15 CH-t. Jellemző erre a szerre a kisízületek, a kéz-a láb ízületeinek fájdalma.

Maró, vizes nátha, tüsszögés esetén a Corysalia komplex készítmény is javasolható, vagy az Eupatorium perfoliatum 9 CH-ban adható, ha a maró náthától kisebesedik a beteg orrnyílása vagy szájszöglete. A Gelsemiumra jellemzően dugult orrból a maró nátha úgy folyik, mintha forró víz lenne. A mellkasban megjelenő, szegycsont mögötti csiklandozó irritációval kísért száraz köhögés a Rhus toxicodendron tünete. Ha a vírusfertőzéshez nagyon gyorsan görcsös köhögés, sárga orrváladékozás és gennyes torokgyulladás társul, kifejezett gyengeségérzettel, a Sulfur iodatum 9 vagy 15CH-s hígításából adjunk. A Drosera 9 vagy 15 CH-ban a vírus által kiváltott ugató köhögés szere, amely rekedtséggel és torokkaparás-érzettel jár. A Dulcamara állapotra a dugult orr, vizes orrváladék, heves tüsszögés, szemhéjduzzanat jellemző. A beteg jobban érzi magát zárt helyiségben. Szorítást érez a mellkasában és rekedtséggel járó köhögés kínozhatja. Száraz és hurutos köhögés tüneteit egyaránt jól enyhíti a folyékony komplex homeopátiás készítmény, a Stodal szirup, amelyből gyerekeknek 3-5 alkalommal 1 teáskanállal, felnőtteknek evőkanállal javasolt bevenni.

A betegnek, főleg gyereknek hányingere lehet, és esetleg hányhat is. A Baptisia a döntően hasi panaszokkal jelentkező influenza homeopátiás szere. 9 vagy 15 CH-ban javasolható akkor, ha a hasmenés bűzös, sötét, fájdalmatlanul ürülő széklettel jelentkezik. Hasi ultrahangon ilyenkor megnagyobbodott nyirokcsomókat lehet látni. Feltűnő hasmenés esetén, ha száraz köhögés kíséri a tünetek kifejlődését, általános gyengeség tüneteivel és izomfájdalmakkal, Arnica montana 9 vagy 15 CH adható

Hasi panaszokkal járó influenza szere az Ipecacuanha. A betegség émelygéssel, hányással és köhögéssel jellemezhető. Csontfájdalommal, összetörtség érzettel, náthával, torokfájással és gyorsan hurutosodó, szörcsögő köhögéssel zajlik. Az Ipecacuanha 15 vagy esetleg 30 CH-ban javasolható. Savas-epés hányással járó influenza esetén Irisre gondoljunk. A betegnek csöpög az orra, fájnak a mandulái, és a torka, a garatja, és ez az égő érzés a gyomráig sugárzik. Hascsikarásra panaszkodik, égető hasmenése van, egész testében borzong. Ekkor 15CH-ban adjuk az Irist.

A megfelelő homeopátiás szerek alkalmazása esetén az influenzás panaszok általában 1-3 nap múlva enyhülnek. A lábadozás időszakában, ha a beteg sokat izzadt, esetleg hasmenése is volt, vagy hányt és kevés folyadékot fogyasztott és a súlya jelentősen csökkent, vérnyomása alacsony, a China 9CH-t adjunk. Jellegzetes erre a szerre a beteg nagyfokú nyugtalansága, ingerlékenysége, túlérzékenysége. A lábadozás időszakában még főleg este, vagy megerőltetés után felmehet a láza. A Kalium phosphoricum 15CH-ban alkalmas a testileg –lelkileg kimerült, gyenge, nagyon fáradékony beteg tüneteinek enyhítésére. A feje, szeme fáj, füle zúg, gyakran szédül, fázós és a végtagjai hidegek.

Elhúzódó lábadozás esetén, ha a beteg esténként köhécsel és kimerült, adjunk Sulfur iodatumot 9CH-ban.

Az influenza megelőzésére és a betegség elején, majd a betegség átvészelése után is alkalmazható az a homeopátiás szer, amelyet a megmaradó makacs panaszok miatt,- mint a köhögés, hosszú ideig tartó szaglásvesztés,- sikeresen adagolhatunk, és ez az Influenzinum, 15 vagy 30CH-ban.

Ha a beteg állapota a rosszabbodna, gondoljunk az esetleges szövődményre, ami gyakran lehet a tüdőgyulladás. Ez lehet elsődleges, ekkor maga a vírus váltja ki a betegséget, illetve másodlagos, mikor a vírusfertőzést követően baktériumok okozzák a gyulladásos folyamatot. Ilyenkor a megfelelő baktériumellenes kezelés elengedhetetlen.

Ha antibiotikus kezelésre lesz szükség, kiegészítésként használhatunk a jellegzetes tüneteknek megfelelő homeopátiás szereket. Az influenza okozhat ezenkívül még izomgyulladást, idegrendszeri gyulladásokat, szívbetegeknél EKG eltéréseket, valamint gyermekek esetében croup-szindrómát, de az alábbiakban felsorolt szövődmények jelentősége a tüdőgyulladáshoz képest csekély.

Az esetleges szövődmények kivédése esetében a tüdő védelmére adható Phosphorus 15 vagy 30CH-ban, ha a heves, ugató, rövid, fájdalmas köhögés éjszaka és beszédtől erősödik meleg italoktól esetleg enyhül. A Pyrogenium az elhúzódóan lázas beteg általános állapotát javítja, fejfájását mérsékli, a bakteriális felülfertőződés esélyét csökkenti. A Pyrogenium jóval az antibiotikum korszak előtt hatásosnak bizonyult a fertőzések okozta lázas állapotok kezelésére. Hepar sulfuris 30CH-s magas hígítása, szintén az esetlegesen megjelenő gennyes folyamatok mérséklésére alkalmazható. A Hepar sulfuris jellegzetessége a beteg fokozott hideg érzékenysége, arcüreggyulladás vagy gennyes mandulagyulladás, illetve fülgyulladás kialakulására való hajlama.

A szerek kiválasztásában mindig kérje ki orvosa segítségét!


Erőszakmentes játékok

Add a Startlaphoz
Bookmark and Share

Cikkek