Rendelés: időpontok



Allergiás hajlam

,

"Kisfiam két éves és nyolchónapos. Egy hónapja volt egy kruppos rohama, szerencsére nem kerültünk kórházba.

Náthával kezdődött, majd egyik este nagyon nehezen, hörögve kezdett lélegezni, alig aludtunk valamit éjszaka, majd másnapra nagyon berekedt, alig tudott megszólalni. A fül-orr-gégész kezdődő laryngitist állapított meg, és azt mondta, hogy allergiára hajlamos.

A kisfiamat tizenkilenc hónapos koráig szoptattam és hat hónapos korában kezdtem meg a hozzátáplálást. Az apukája évek óta szenved az allergiától, tehát úgy látszik, örökölte a hajlamot. Amúgy jó étvágyú gyermek, keveset volt beteg, összesen kétszer kapott antibiotikumot.

Homeopátiás kezeléssel megelőzhető-e valamennyire az allergia kialakulása?"

Kedves Asszonyom!

Az allergia egy úgynevezett komplex (sok gén által öröklött) betegség, amelyre jellemző, hogy az egyik szülő allergiája esetén körülbelül negyven, mindkét szülő allergiája esetén körülbelül hetven százalék esélye van a gyermeknek, hogy örökli az allergiás hajlamot. Nagyon fontos, hogy nem az allergiát, hanem "csak" az allergiára való hajlamot.

Hogy a gyerek allergiás lesz-e, az az allergiát provokáló (túl korai fajidegen fehérje adása, környezetszennyezés stb.) és az allergiával szemben védő tényezők egyensúlyától (szoptatás, későbbi hozzátáplálás stb.) függ.

A kruppos köhögés hátterében szerepelhet az öröklött allergiás hajlam, a légutak fokozott érzékenysége, a légszennyezettség, a túlzott fehérjetáplálás és még lelki tényezők is.

Mivel az allergia, megváltozott reakciókészséget jelent, az alkati kezelés ezt képes helyrehozni, vagyis a kibillent egyensúlyt helyreállítani. (Kicsit olyan ez, mint amikor a vadászkutya azonnal ugrik a látóterébe bekerülő vadra. A szervezet azonnal ugrik a bekerülő, számára idegen anyagokra.) Ha nem allergia áll a kruppos köhögés hátterében, hanem pl. lelki tényezők, (kistestvér születése miatti féltékenység) akkor is hasznos a homeopátiás alkati kezelés.


Következő cikk

Nyugodtan adhatja gyermekének az Oscillococcinumot! Van benne tejcukor, mert csak répacukorból nem állna össze a golyócska golyócskává, de a tejcukor mennyisége annyira elenyésző, hogy az nem okoz tüneteket (hasgörcs, hasmenés). Ha önöknél tehéntejfehérje-érzékenység a probléma, akkor annak semmi köze a tejcukorhoz...

Tovább


Erőszakmentes játékok

Add a Startlaphoz
Bookmark and Share

Válaszok