Fülgyertyázás gyermekeknél
"Négyéves kisfiam, amióta óvodába jár, gyakran beteg. Többször a fülére húzódott a betegség, egyszer fel is kellett szúrni. Lehet, hogy szűk az orra és a füle közötti járat, és ezért gyullad be hamar. Hallottam a fülgyertyázásról, de nem tudom, hogy miként hat, és megoldás lenne-e nekünk."
Kedves Anyuka!
Az a járat, amelyet Ön említett a "fül és az orr között", lehet szűk. A szokásos légúti hurutos betegségek idején a járatot bélelő nyálkahártyák gyulladásos duzzanata miatt a járat még szűkebb lesz, ennek következményeként pedig a belsőfülben folyadék (genny, savó) gyülemlik fel. Az, hogy ez a járat szűkebb, a gyerekek úgynevezett anatómiai sajátossága lehet és évek múlásával, ahogy nő a gyerek, hosszában-keresztben ez a járat is tágulni szokott. A fülgyertyázás a gyulladáscsökkentésben segíthet, de csak akkor lehet elvégezni, ha a dobhártya ép!
Következő cikk
A visszér kialakulását elősegítik bizonyos dolgok: terhesség alatti hormonhatások, súlytöbblet, a megnövekedett keringő vérmennyiség, a hasi vénákra nehezedő nyomás, de alapvetően kell, hogy meglegyen a hajlam a visszeresség kialakulására. Ez a kötőszövetek sérülékenységét jelenti, amit kötőszöveti gyengeségnek neveznek általában. Mivel a vénákban a szív felé történő vérvisszaáramlást az izommunka lényegesen javítja, mert szinte külső pumpaként préseli a vénafalat, ezért a nem megerőltető, laza, "pörgős" mozgások, mint az úszás, a biciklizés mindenképpen jót tenne. Az ugrálós aerobic és más olyan torna...


